1994-től a szuhakállói általános iskolás gyerekekért

Színjátszó Fesztivál Sajószentpéteren

A Mesevarázs színjátszó csoport 2008. március 29-én a sajószenpéteri Művelődési Házban megrendezett szakmai találkozón vett részt.

A találkozó közös játékkal kezdődött, melyet a miskolci Diósgyőri Művelődési Ház vezetője, Szeszák Szilvia irányított. A megjelent csoportok egy-egy próbafellépést mutattak be, melyeknek részleteit, tanulságait szakmai zsűri értékelte. A Mesevarázs tagjai a Mese a lusta fiúról, aki nem is lehetett volna annyira lusta című darabot adták elő, felkészítőjük Herczegné Ruszkai Edit tanárnő vezetésével. Az előadás végén a zsűri egy tagjának irányításával, dramatikus feladatokat oldottak meg. A tanulók, jókedvűen, tapasztalatokkal gazdagodva tértek haza Szuhakállóba. Alapítványunk az utazás költségét biztosította. Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

Képek a rendezvényről az iskola médiaszakkörének régi honlapján találhatók: Képek a rendezvényről